[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Nem, asszonyom. De a szavaiból arra következtetek, hogy a fia
már mindenrQl beszámolt. Ebben az esetben azt is tudnia kell, hogy a
magam részérQl mindent megtettem, hogy ne fajuljon idáig a dolog.
Nem érzem magam hibásnak, mert amikor csak lehetett, kitértem a fia
útjából. Tegnap este azért ütöttem meg, mert a viselkedésével
rákényszerített. Rám tört a saját szobámban, és másként nem tudtam
védekezni.
Mit csinált? Megütötte a fiamat?
Igen, nagyságos asszony, kénytelen voltam.
Feltételezem, hogy a maga viselkedése bátorította fel. Miután
elfogadott tQle egy értékes gyqrqt, nem kellett volna csodálkoznia, hogy
jogot formál magára!
Ez tévedés, én nem fogadtam el tQle ajándékot.
A fiam egy gyqrqt hagyott a maga szobájában, és ezt közölte is
magával.
Ki sem bontottam a csomagot. Nem tudom, mi volt benne.
Megkértem Hilde kisasszonyt, hogy adja vissza a bátyjának.
Von Kroneckné kelletlen arckifejezéssel méregette.
Úgy? Akkor jó. Na és hová akar menni?
Ezt csak akkor mondhatom meg felelte Maria halkan , ha a
szavát adja, hogy senkinek sem árulja el.
A szavamat adom.
Visszamegyek Berlinbe, a Steinmann panzióba, amíg nem találok
munkát.
Jól van, elfogadom a felmondását. Jó bizonyítványt kap tQlem, és
kifizetem egyhavi bérét. Csomagoljon össze, még eléri a déli vonatot. A
poggyászát majd maga után küldöm.
Köszönöm, nagyságos asszony.
Maria visszasietett a szobájába. A lépcsQn összetalálkozott Hildével,
Mivel senki sem volt a közelben, megfogta a kezét, és mélyen a
szemébe nézett. Hildét meglepte a gyengéd mozdulat, mert máskor
mindig nagyon visszafogottan viselkedett.
Mi történt, Maria? kérdezte suttogva.
Semmi, semmi. Csak meg szeretném köszönni az irántam
tanúsított jóságodat és kedvességedet. Bárcsak sohase kellene
megbánnod, amiért ilyen jó voltál hozzám!
Tudom, hogy a bátyám tegnap megint zaklatott.
Légy nyugodt, segítek, hogy mihamarabb elkerülj ebbQl a házból.
Köszönöm, Hilde, Hová indultál?
Kisétálok az erdQbe. Ebédre hazaérek, tudod, hogy meghívtuk
Hallernéket és von Dornau urat. Viszlát, ebédnél találkozunk!
Hilde elfutott, Maria pedig bement a szobájába. Ami kevés holmija
volt, gyorsan becsomagolta a bQröndbe, a legszükségesebbeket pedig
egy kézitáskába, hátha a bQröndöt csak késQbb küldik utána. Éppen
elkészült, amikor von Kroneckné komornája behozta a bérét meg a
cselédkönyvét. Az asszony, ígéretéhez híven, elismerQen írt a
munkájáról, így reménykedhetett, hogy sikerül új álláshoz jutnia. Az
órára pillantott. Maradt még annyi ideje, hogy búcsúlevelet írjon
Hqdének, Nagy sóhajtással leült, és sietve papírra vetett néhány sort,
Édes, drága Hilde!
Az elQbb, amikor a lépcsQn találkoztunk, én már tudtam, hogy
utoljára látjuk egymást Ne haragudj, nem volt hozzá erQm, hogy ezt
megmondjam. Biztos faggattál volna, és nem akarom elárulni, hová
megyek. Kérlek, ne légy rám dühös emiatt, és ne haragudj azért sem,
hogy nem szegQdök el Klimschnéhez, Nem tehetem meg, mert nem
hallgathatok el elQle egy személyemmel kapcsolatos körülményt, amit
annak idején édesanyáddal is közöltem. Von Klimschné elmondaná
Fuchsnénak, tQle pedig mások is megtudnák, amit titokban szeretnék
tartani. Rossz csillagzat alatt születtem, nem lehetek boldog soha.
Egész múltamat, sanyarú sorsomat az apámtól örököltem, aki évekig
bqnhQdött, pedig ártatlan volt, akárcsak én. Többet nem mondhatok. Ha
szeretsz, ne kérdezQsködj, ne kutass a múltamban, és ne faggasd
édesanyádat se! Isten áldjon, azt kívánom, légy nagyon boldog egész
életedben, megérdemled. Gondolj néha rám, szentelj egy kis helyet
aranyszívedben az én emlékemnek!
A te örökké hálás és boldogtalan
Mariád
Letette a tollat, és összehajtogatta a levelet. Aztán fogta kevéske
holmiját, és az ajtóhoz ment. Óvatosan kikémlelt, mielQtt elhagyta a
szobát. Nem akarta, hogy bárki meglássa. Nehéz léptekkel lement a
lépcsQn, benyitott Hilde szobájába, és az íróasztalra tette a levelet.
A hátsó ajtón át csendben elhagyta a házat.
XI.
Von Kroneckné az ablakból látta Hildét, aki az istállóból jövet
átvágott az udvaron, és kiszólt neki, hogy azonnal beszélni akar vele.
Amikor a lány megállt elQtte, éles hangon ráripakodott.
Ide hallgass, Hilde! A kisasszony azt állítja, rád bízott egy
csomagot, amelyet oda kellett volna adnod Harrynak. Igaz ez?
Igen, mama. A kisasszony hozzá sem nyúlt a csomaghoz, én
nyitottam ki. Egy briliánssal és gyönggyel kirakott gyqrq volt benne.
Azonnal vissza kellett volna adnod Harrynak! Elhiszem, hogy
megtetszett, de akkor sem volt szép tQled, hogy megtartottad.
Hilde elvörösödött, és megbotránkozva hallgatta anyja pirongató
szavait.
Remélem, nem gondolod, mama, hogy magamnak akartam azt a
gyqrqt?
Magáért beszél a tény, hogy nem adtad vissza Harrynak. Légy
szíves, hozd csak ide, majd magam adom oda neki.
Nincs már nálam, mama.
Hogyhogy nincs? Hát akkor hol van?
Kézbesítettem a megfelelQ címre. Harry valószínqleg tévedésbQl
helyezte el a kisasszony szobájában.
Kroneckné gyanakodva fürkészte kisebbik lánya arcát, de az semmit
sem árult el.
Nem értelek.
Ne kérdezQsködj tovább, mama, ebéd után mindenre fény derül.
Ugye nem csináltál semmi butaságot, Hilde?
Éppen ellenkezQleg. Ezúttal kivételesen nagyon okosan jártam el.
Remélem, tényleg így van, kislányom. Most menj a szobádba, és
öltözz át! Mindjárt itt lesznek a vendégek.
A szobájába lépve Hilde tekintete azonnal az íróasztalon fekvQ
levélre esett. Sietve feltépte a borítékot, és elolvasta Maria búcsúsorait.
Szemét elfutotta a könny, és hitetlenkedve roskadt le a székre, Maria
elment! Valami váratlan dolog történhetett. Bizonyára az anyja rájött,
hogy Harry a szerelmével üldözi, és azonnali hatállyal elbocsátotta.
Azért tudott a gyqrqrQl is& igen, csak így történhetett!
Hilde csak most érezte át igazán, mit is jelentett neki Maria. Vajon
mi akadályozhatta meg abban, hogy elfogadja az állást von Klimschné
házában? Mi nyomaszthatja annyira, milyen súlyos titkot Qriz, hogy
inkább elbujdokol, de nem akarja, hogy kitudódjék? És mit szól majd
mindehhez Hans von Dornau?
[ Pobierz całość w formacie PDF ]